Keresett kifejezés: elektromos autó

Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt munkába februárban: a múlt hónapban 2124 kizárólag elektromos hajtású jármű kapott zöld rendszámot Magyarországon, ezzel megdőlt a havi forgalomba helyezések örökrekordja, amelyet mostanáig 2024 márciusa tartott 2108 darabbal – közölte az Energiaügyi Minisztérium a Facebook-oldalán.

Meghaladta a 25 milliárd forintot a beérkezett igénylések összege a hazai cégek flottáinak zöldítését ösztönző kiírásban. A több mint 5500 jelentkező háromnegyede már megítélt támogatással és megkötött szerződéssel rendelkezik, a nyertesek nagyjából felének mostanra ki is fizettek összesen 9,5 milliárd forintot. A 30 milliárd forintos keretösszegű programban március végéig lehet még támogatási kérelmeket benyújtani – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a győri Széchenyi István Egyetemen. A tehetséges fiatal a kutatást is fontosnak tartja: a Formula Student-versenysorozat társadalmi hasznosságát elemző dolgozatával képviseli a győri intézményt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián tavasszal.

Még egy hónapig, március végéig igényelhető a céges flották zöldítéséhez a legfeljebb 64 millió forint állami hozzájárulás. Meghaladta a kétezret a kifizetések száma a tiszta és csendes autózás terjedését ösztönző kiírásban. A nyertes vállalkozások eddig összesen csaknem 8,8 milliárd forintot kaptak kézhez több mint 2260 elektromos gépkocsi megvásárlásához – összegezte az adatokat pénteken kiadott közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Tíz év múlva nem gördülhetnek le az autógyárak futószalagjairól benzines vagy dízel meghajtású járművek, és ha nem akarunk lemondani az autózás előnyeiről, akkor valamivel ezeket az autókat hajtani kell, ez pedig az akkumulátor – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdai gödi előadását követően.

A melléktermékként tiszta vizet kibocsátó, a személy- és áruszállítás mellett számos területen, többek között az épületenergetikában is potenciálisan zöld áttörést hozó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia vezető fejlesztőjeként ismert Toyota célja, hogy felgyorsítsa annak térnyerését a szénalapú társadalom fenntartható alternatívájának tekintett hidrogénalapú társadalom megvalósulásának elősegítése érdekében.