Az olajellátást érintő ukrán fenyegetettség és az amerikai szankciók együttesen az üzemanyagárak jelentős emelkedéséhez vezetnek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
Keresett kifejezés: energia
Ötödik alkalommal egyeztettek a bős-nagymarosi vízlépcső kérdésének mindkét fél számára megnyugtató rendezése érdekében a téma kormánybiztosai szerdán Pozsonyban. Czepek Gábor 2024 márciusa óta felelőse az ügynek a magyar kormányban, kinevezése óta rendszeressé váltak a szakmai találkozók a partnerekkel. Most ismét Peter Molda szlovák kormánybiztossal tárgyalt – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Erősödött az ország energiaszuverenitása és az ellátás biztonsága – ezt igazolják az elmúlt évek fogyasztási adatai. A tavalyelőttiekkel közel azonos mennyiségek fogytak Magyarországon áramból és gázból tavaly. Az éves villamosenergia-felhasználás 41,9 terawattóra volt, ami kismértékű, 2,2 százalékos emelkedést jelent a megelőző évhez képest. Földgázból pedig mindössze 0,8 százalékkal, 68,3 millió köbméterrel fogyott több, mint 2023-ban. Így az energiaválság előtti szintnél hozzávetőleg negyedével kevesebb gázt használtunk fel a múlt esztendőben is. A jelentős megtakarítás csökkenti a külső kitettségeket, és hozzájárul a környezetünk megóvásához – állapította meg pénteken kiadott elemzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Konzultációra bocsátotta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az energetikai szabályozási tesztkörnyezetről szóló rendelettervezetét; a szabályozási tesztkörnyezet intézménye olyan eszközt biztosít az energiahivatal számára, amelynek segítségével hatékonyan ösztönözheti a piacra lépés előtt álló innovációkat és a szabályozás területén is képes követni a változásokat.
Az Alteo közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját, amelynek megvalósítása földrajzi és pénzügyi értelemben is jelentős növekedést biztosítana az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalatnak – közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
A legnagyobb brit energiaszolgáltató szerint aggasztóan alacsony a nagy-britanniai tározókban lévő földgázmennyiség. A brit kormány szerint elégségesek a tartalékok a téli fogyasztás fedezésére.
Joe Biden elnöki döntéssel tilalmat rendelt el hétfőn az Egyesült Államok tengerpartjainak közelében végzett energiahordozó-kitermelésre.
Csehország földgázbehozatalának döntő része az év utolsó két hónapjában keletről, elsősorban Oroszországból érkezett – közölte hétfőn a CTK hírügynökség a földgázt importáló Net4Gas társaság statisztikáira hivatkozva.
Jogszabályváltozás miatt 2025. július 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, így ennek az ügyfélkörnek a papíralapú számla helyett az MVM is majd csak elektronikus számlát állíthat ki – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kedden az MTI-vel.
Január elsejétől az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. elindítja számlázási rendszereinek összevonását, a legrégebbi felhasználók egy köre átkerül a jövőbeni egyetlen, korszerű áramügyintézési rendszerbe – tájékoztatta a társaság az MTI-t hétfőn