A szimbolikus energiaváltást Arnold Schwarzenegger és a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja végezte el.
Keresett kifejezés: energia
Az európai uniós villamosenergiapiac-integrációs projektek aktuális kérdései, valamint a jövőbiztos árampiaci modellről szóló tanulmány ütemterve is napirendre került az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) Közgyűlésének, valamint az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER) Szabályozók Tanácsának kétnapos budapesti ülésén. A tanácskozás résztvevőit Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke köszöntötte a Hivatal székházában, aki hangsúlyozta, hogy hazánk regionális piacintegrációban való részvétele továbbra is kulcsfontosságú az ellátásbiztonság szempontjából.
A legalább 500 kilowatt (kW) telepített IT kapacitással rendelkező adatközpontok tulajdonosainak és üzemeltetőinek 2024-től nyilatkozniuk kell energiahatékonyságukról a felülvizsgált Energiahatékonysági Irányelv értelmében; ez a rendelkezés Magyarországon 10-15 állami és piaci szereplőre terjed ki, például telekommunikációs cégekre – közölte az adatközpontok számára mérnöki szolgáltatást nyújtó H1 Systems az MTI-vel.
Kiemelkedő adottságainak köszönhetően a geotermikus energia Magyarországon a zöldgazdaság egyik húzóágazatává válhat és hozzájárulhat az ország versenyképességének javításához, miközben jelentős mennyiségben válthat ki fosszilis energiahordozókat – mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a Budapest Geothermal Summit konferencián.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) frissítette az energiahatékonysági intézkedésekből származó megtakarítások elszámolását segítő EKR-katalógusát, a gyakorlatban szerzett tapasztalatokat felhasználva változnak a padlásfödém-szigeteléssel és intermodális szállítással kapcsolatos részletszabályok, valamint a kapcsolódó számítási módszertan – tájékoztatta az energiahivatal az MTI-t pénteken.
A távhődíjak októbertől tervezett csökkentése a lakossági felhasználókat nem érinti, az állami és önkormányzati intézmények számára jelenthet újabb könnyítést – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombat délutáni Facebook-bejegyzésében, amellyel a sajtóban terjedő téves értelmezésekre reagált.
Pomáz Város Önkormányzata 103,04 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című, TOP_PLUSZ-2.1.1-21-PT1-2022-00010 azonosító számú pályázaton, a Széchenyi Terv Plusz keretében. A beruházás 100 százalékos támogatási intenzitás mellett valósul meg.
Azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mol-csoport vegyesvállalati partnereivel – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Továbbra sem veszélyezteti a dunai árvíz az energiaellátás biztonságát – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
Az európai uniós villamosenergiapiaci integrációs projektek aktuális kérdései, valamint a jövőbiztos árampiaci modellről szóló tanulmány ütemterve is napirenden volt az Európai Energiaszabályozók Tanácsa (CEER) Közgyűlésén, és az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynöksége (ACER) Szabályozók Tanácsa kétnapos budapesti ülésén – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-vel szerdán.