Minden új épületnek 2028-tól kibocsátásmentesnek kell lennie, ennek a követelménynek a hatóságok tulajdonában álló, illetve az általuk használt vagy üzemeltetett új épületekre már 2026-tól érvényesnek kell lennie – szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői kedden, az EP strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontjában.
Keresett kifejezés: energia
Megállapodást írtak alá az érdekelt romániai energiavállalatok csütörtökön a fekete-tengeri lelőhelyekről kitermelhető földgáz európai hasznosításához szükséges vezeték megépítéséről.
A Tiszai Erőmű tiszaújvárosi és a Mátrai Erőmű visontai telephelyén összesen 1600 megawattnyi korszerű energiatermelő kapacitás létesülhet a növekvő áramigények kiszolgálására.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő növelte előrejelzését a jövő évi olajárra és az idei gázárra.
A 2010-ben alapított Technorgáz évek óta gyártja MIKA fűtőkészülékeit.
A H tarifát kifejezetten a hőszivattyúk számára találták ki, a díjszabással olcsóbban juthatunk áramhoz.
Aki ügyesen spórolt a télen, és átalányban fizetett a gázért, most komoly összeget kaphat vissza.
Csökkent tavaly a német tengeri kikötők áruforgalma, közel ötödével emelkedett viszont a fosszilis energiahordozók behozatala a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
A horvát kormány csütörtöki ülésén az áfatörvény módosítására tett javaslatot, amely továbbra is kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alá sorolja a földgázt és a távhőszolgáltatást Horvátországban, beleértve a szállításhoz kapcsolódó díjakat, továbbá a faforgács, a pellet, a brikett és a tűzifa általános forgalmi adóját is öt százalékon tartja – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) iparági konzultáción mutatta be a korszerű hálózati energiatárolók létesítését ösztönző pályázatot közel száz érdeklődőnek Budapesten – közölte az EM csütörtökön az MTI-vel.