Keresett kifejezés: erdő

Az erdők a belföldi turizmus kiemelkedően fontos helyszínei, rekreációs szolgáltatásuk minden magyar állampolgár, az egész társadalom számára igénybe vehető érték – mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Az ökoturizmus helyzetértékelése című konferencián szerdán Budapesten, az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Szeptembertől kezdetét veszi az erdészeti bemutató üzemi program, melynek keretében az erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberek megoszthatják az erdők kezelésével kapcsolatos tudásukat – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

Lezárult a jelentkezés az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére, amelynek keretében újabb 500 intézmény 30 ezer diákja vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon. Így idén összesen 1000 iskola 60 ezer diákjához jut el a program, melynek célja, hogy hazánk legfontosabb zöldvagyonáról, az erdőről kapcsolatos ismereteket élményszerűen adja át az általános iskolásoknak – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is – derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettesével beszélgetett.

Magyar ökológusok is részt vettek annak a tanulmánynak az elkészítésében, amely kimutatta, hogy az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötése sokkal nagyobb, mint korábban gondolták. Európa erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxidot is meg tudnának kötni, ha hagynák azokat visszavadulni.

Magyarország elkötelezett az érzékeny erdei ökoszisztémák megőrzésében és hosszú távú fenntartásában – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a FAO Erdészeti Bizottságának (COFO) 27. ülésszakán hétfőn Rómában a szaktárca közleménye szerint.

A maga nemében első ilyen összeurópai tanulmány kiszámította, hogy Európa meglévő erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxid megkötésére is képesek lehetnének 150 éven keresztül, ha ezeket az erdőket nem használnánk tovább, hagynánk azokat növekedni és visszavadulni. Ez az Európai Zöld Megállapodásban a LULUCF-ágazatban 2030-ra megcélzott CO2-csökkentéssel (310 Mt/ha) egyenértékű és nagyobb, mint a gazdálkodás alatt álló erdők jelenlegi elnyelésének mértéke Európában (289 Mt/ha).