A Paul Lévy matematikus után Lévy-sétának (vagy bizonyos esetekben Lévy-repülésnek) nevezett jelenség a véletlen bolyongásnak egy fajtája, amely a természetben rengeteg különféle esetben előfordul, ragadozó állatok élelemkeresésétől kezdve közgazdasági, mikrobiológiai, kémiai folyamatokon át az éghajlatváltozásig. Az ELTE Atomfizikai Tanszék és az Asztro- és részecskefizikai Tématerületi Kiválósági Program kutatói, Kincses Dániel, Nagy Márton és Csanád Máté legújabb kutatásukban megmutatták, hogy a nagyenergiás atommag-ütközésekben keletkező részecskék mozgása is leírható Lévy-sétaként, ezzel megerősítették a jelenség interdiszciplináris jellegét.
Keresett kifejezés: fenntarthatóság
Szlovénia csaknem 27 millió euró értékű, hét éves időszakra szóló projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére – közölte a szlovén környezetvédelmi minisztérium.
A Nápoly és Caserta közötti térségben több mint ezer négyzetkilométer területet kell megtisztítania a földalatti elásott mérgező ipari hulladéktól az olasz államnak, a szennyezés az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete szerint több mint közel hárommillió lakos egészségét veszélyezti.
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló porviharok, amelyek nemcsak a levegő minőségét rontják, de a napelemes energiatermelésre is hatással vannak – figyelmeztetnek a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont és a Pannon Egyetem kutatói.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) szerint a megújuló energia szektor fejlődését és a befektetői bizalmat csorbítja, hogy a kormány 2025-től visszamenőleg öt évre felfüggesztette a Kötelező Átvételi Rendszer (KÁT) inflációkövető árazását és jogi lépéseket fontolgat az ügyben – tájékoztatta a szövetség szerdán az MTI-t.
Megkezdődött a Baltica 2 nevű tengeri szélerőműpark építése, a lengyel-dán beruházásként megvalósuló, 1,5 gigawatt kapacitású projektet 2027-re helyeznék üzembe – közölte a lengyel kormányfői hivatal csütörtökön.
Átvették diplomáikat a fenntarthatóság elvének komplex alkalmazására felkészítő képzést elvégző pedagógusok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) szombaton. Az egyetem első ilyen képzését a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatta a Zöld Föld Tanári Ösztöndíjprogram keretében.
„Az energetikai infrastruktúra folyamatos és biztonságos működtetése, a rendszer ellenállóképességének fenntartása és az innováció elképzelhetetlen a szaktudás karbantartása, fejlesztése és a szakember-utánpótlás biztosítása nélkül” – hangsúlyozta Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a Miskolci Egyetem új Ipari Intézeti Tanszékének megnyitóján.
Fontos mérföldkövet ért el a fenntarthatóság terén a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport. A Budapest Airport leányvállalata, a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. sikeresen teljesítette azon audit feltételeit, amely lehetővé teszi a fenntartható repülőgép-üzemanyag (sustainable aviation fuel, SAF) használatának bevezetését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A tanúsítás előfeltétele annak, hogy a vonatkozó előírásnak megfelelően a repülőtér-üzemeltető 2025. január 1-jétől minimum 2% részarányú fenntartható légijármű üzemanyagot biztosítson a légitársaságoknak.
A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) fél éve élesedett Magyarországon, január elejére azóta már egymilliárd italcsomagolás hasznosult újra. Jelenleg másodpercenként átlagosan 100 darab palackot váltanak vissza az emberek – tájékoztatta a MOHU hétfőn az MTI-t.