Keresett kifejezés: fenntarthatóság

A felhasználók pillanatnyi állapotához igazodó, a virtuális és kiterjesztett valóságban működő oktatási környezet kialakításán dolgoznak a Zengo Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával megvalósuló projektben – tájékoztatta a szegedi vállalkozás az MTI-t.

A 20 éves, jubileumi sajtótájékoztatóján mutatta be a hazai elektronikaikészülék-gyártókat és forgalmazókat tömörítő szakmai szövetség, az APPLiA Magyarország Egyesülés a hazai háztartások készülékhasználati szokásairól szóló idei kutatásának eredményeit.

Magyarország elkötelezett az erdő alapú gazdaság fejlesztésében, amely számos lehetőséget rejt magában az Európai Unió globális versenyképességének megerősítése területén – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint a magyar EU-elnökség kapcsán a Német Erdészeti Tanács vezetőivel folytatott megbeszélésen.

Október 27-ig jelentkezhetnek építészek, építészirodák elkészült épületeikkel a FENNTARTHATÓ ÉPÜLETBUROK címmel indított független építészeti pályázatra. A kezdeményezés azokat az innovatív megoldásokat kívánja szemlézni és elismerni, amelyek inspirációt jelenthetnek egy jobb, zéró karbon építési gyakorlat számára – mind az új építés, mind az épületfelújítások terén.

Idén is megtudhatjuk, mi foglalkoztatja a jövő divattervezőit, hogyan gondolkodnak a fenntarthatóságról, az inkluzióról, hagyományok és kortárs trendek viszonyáról. A frissen végzett alapszakos tervezők alkotásainak hívószava ezúttal az “Üzenet-rögzítő” volt. A diplomaprojektekben a divat, a textil és a jelmez eszközként szolgál a mélyebb társadalmi és kulturális kérdések megválaszolására, a személyes és kollektív identitás újraértelmezésére.