Az Európai Uniónak, a tagállamoknak katalizátorként kellene részt venni a zöld átállási folyamatban, nem pedig kényszerpályának tekinteni azt, és akkor sokkal egyszerűbb lenne az átállási folyamat – jelentette ki Tánczos Barna szenátor, volt román környezetvédelmi miniszter csütörtökön egy temesvári vállalkozói konferencián.
Keresett kifejezés: fenntarthatóság
16. alkalommal rendezték meg a legnagyobb törökországi napelemes szakvásárt, a SolarEX-et.
Az indokolatlan fogyasztás környezeti veszélyeire és a hulladékok újrahasznosításának fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Siófokon. Egyúttal bejelentette a használt elemek és mobiltelefonok begyűjtésére indított iskolai versenyt.
Számos akadályt kell leküzdeni ahhoz, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegességet érjen el, a gépjárművek teljes kibocsátásmentessége irányában kitűzött cél dicséretes, de az uniónak biztosítania kell, hogy ez ne kerüljön túl sokba polgárainak, és ne menjen ipari szuverenitásának rovására – hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett jelentésében az Európai Számvevőszék.
Fontos minél fiatalabb korban elsajátítani a közös tudást a környezetvédelmi kihívásokról – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Hetényben, ahol előadást tartott a Fenntarthatóság Témahét keretében tartott rendezvényen kedden.
Fontos, hogy a fenntarthatósággal foglalkozzunk, és létrejöjjön egy közös tudás, amely segíthet abban, hogy élhetővé tudjuk tenni a világot a jövőben is, és a gyermekeink és unokáink is élvezhessék a bolygó adottságait – hangsúlyozta ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerdán Szabadkán, ahol előadást tartott a Fenntarthatósági Témahét keretében.
A Fenntarthatósági témahét alkalmából “Kukába az élelmiszerpazarlással” címmel indít plakáttervező pályázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét, hangsúlyozva a fogyasztók egyéni felelősségét – hirdette meg csütörtökön a hivatal.
Rekordszámú jelentkező, több mint 100 ezer önkéntes regisztrált az idei TeSzedd! hulladékgyűjtési akcióra – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, az országos program első napján a Fejér vármegyei Válon.
A különböző anyagból készült műanyag palackok egyvelegének újrahasznosításával kísérletezik az egyik idei műegyetemi Akadémiai Ifjúsági Díjas kutató.
Az Auchan Magyarország is csatlakozik ahhoz az akcióhoz, amelynek célja, hogy minél több, már nem használt mobilkészüléket, GPS-t, tabletet és ezekhez használt töltőt, kábelt gyűjtsenek vissza a magyar háztartásokból, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot – közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.