Magyarországon találhatók olyan nyersanyagok, amelyekből a zöldátálláshoz bizonyos mértékig fedezhető a szükséglet – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi docense Áder János korábbi államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
Keresett kifejezés: fenntarthatóság
Fontos kiemelten foglalkozni a fenntarthatóság kérdésével, a fenntarthatóságra neveléssel, és elismerni azoknak a munkáját, akik sokat foglalkoznak azzal, hogy az életterünk még sokáig az otthonunk is maradhasson – hangsúlyozta Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium (BM) köznevelési helyettes államtitkára hétfőn a 2024. évi Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitórendezvényén, a Parlamentben.
Már több mint 5000 nyertes van a Napenergia Plusz programban – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.
Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Fenntartható városfejlesztési program indul a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) egyik pilléreként – jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Kecskeméten, sajtótájékoztatón.
A fenntartható öltözködés jegyében Rezes Judit színésznő, Tihanyi Ildi jelmeztervező és a Delta Produkció divatbemutatóra és egész napos rendezvénysorozatra várja az érdeklődőket május 4-én a Merlin Színházban.
Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között – közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.
Környezetvédelmi akció keretében fa- és cserjeültetésen vettek részt csütörtökön a Ferencváros labdarúgói – Botka Endre, Dibusz Dénes és Varga Barnabás -, a klub utánpótláskorú játékosai, illetve a kezdeményező cég több képviselője a Budakeszi Vadasparkban.
Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire – mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.
Az agrártárca elkötelezett amellett, hogy Magyarországon minél kisebb környezetterheléssel járjon a szőlőtermesztés és minél energiahatékonyabban állítsuk elő a borokat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet 100. évfordulója alkalmából szervezett találkozón pénteken Bresciában a tárca közleménye szerint.