Keresett kifejezés: fenntarthatóság

Sokszor nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos jelentésével – egyebek mellett ez derült ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most lezárt piacelemzéséből, amelyben a nemzeti versenyhatóság a zöld állításokat és reklámüzeneteket elemezte.

2024 elejére 1632 megawattal nőtt a napelemes rendszerek beépített teljesítménye Magyarországon. A tavalyi gyarapodás több mint másfélszerese a korábbi rekordévben, 2022-ben regisztrált növekedésnek – jelentette be csütörtökön közzétett összefoglalójában az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A probléma ismerős: miután elfogyasztottuk a megrendelt ebédet a kukánk meg is telik azzal a sok dobozzal, amiben például egy családi ebéd érkezett. Sokan a napi ebéd menüjüket is így kapják meg, amivel évente kb. 500 dobozzal – azaz 20 kg szeméttel – terhelik a Földünket.

A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében nagymértékben enyhítette a szélkerekek létesítésének jogszabályi feltételrendszerét. Az előírt védőtávolság az európai gyakorlatnak megfelelően 700 méterre csökken. A megújított törvényi keretekhez igazodó rendeleti szintű részletszabályok kihirdetésével január elsejével megszűnik a pályáztatási követelmény – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.

A megújulók további térnyerése nemcsak energiaszuverenitási és ellátásbiztonsági szempontból fontos, hanem a hazai versenyképesség erősítését, a gazdasági növekedés helyreállítását is szolgálja. Számos intézkedés, többféle támogatási lehetőség mozdítja előre a tiszta energiahordozók fokozott hasznosítását 2024-ben Magyarországon – írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.