A fenntarthatóságra való törekvés és az egyre növekvő energiaárak az IKT szektort is kihívások elé állítják.
Keresett kifejezés: fenntarthatóság
Az élelmiszer-hulladékokkal együtt komposztálható úgynevezett bioműanyag csomagoló anyagokat fejlesztett ki a Bibo Franchise Kft., amelynek alapítója, kutatási vezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti.
Az Energiaügyi Minisztérium meghosszabbítja a regisztráció határidejét, így jövő péntekig várjuk az önkéntesek jelentkezését az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan – jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleményben.
A használt sütőolaj háznál történő begyűjtését vezették be Kaposváron szerdán.
2023. október 10-én mutatta be a K&H Csoport az Agrárközgazdasági Intézettel létrehozott hiánypótló kezdeményezését, a K&H agrár CO2-kalkulátort, mely ingyenesen elérhető, és amellyel bármely gazdaság kiszámolhatja, hogy mekkora a károsanyag-kibocsátása.
A levegő páratartalmából hatékonyan és fenntartható módon, jó minőségű ivóvizet előállító berendezést kifejlesztő magyar cég, a Clasman Kft. alapító-ügyvezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
Annak érdekében, hogy az Európai Unió elérje 2023-as környezetvédelmi vállalásait, az Európai Bizottság azonnali intézkedéseket határozott meg az európai szélenergia-ágazat fellendítésére – tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.
A környezeti fenntarthatóság számít civilizációs szempontból a mai kor egyik legnehezebb témakörének, s bár közösségi szinten sokan foglalkoznak a fenntartható fejlődés megvalósíthatóságával, egyénileg is sokat lehet tenni ennek érdekében – mondta az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Múzeumba zárt jövő? Fenntarthatóság: álom és valóság címmel rendezett konferencián.
Először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat a Golden World Awards versenyen, és lett 2023-ban az ENSZ fenntartható fejlődési céljait legjobban támogató edukációs kampány a világon – közölte a programot életre hívó Pressinform kommunikációs ügynökség az MTI-vel közleményben.