Uniós pályázat segítségével több mint 2,5 milliárd forint értékű energiahatékonysági fejlesztést hajtott végre a napelemes kiserőművek fejlesztésével, kivitelezésével és karbantartásával foglalkozó Solaris EPC Kft. Mátészalkán – közölte a cég az MTI-vel.
Keresett kifejezés: fenntarthatóság
Nyár végéig több napelemes kapacitás létesült Magyarországon az idén, mint korábban bármelyik teljes évben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán pénteken.
Minden évben szeptember 16-22. között rendezik meg Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatát, a Mobilitási Hetet és az Autómentes Napot, amely arra ösztönzi a közlekedőket, hogy az egyéni közlekedési eszközök helyett vegyék igénybe a fenntarthatóbb, zöld közösségi közlekedést – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) meghosszabbítja és több zöld hitelcélra is kiterjeszti a zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjait – közölte a jegybank az MTI-vel szerdán.
Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.
A mezőgazdaságot digitális eszközökkel fejlesztő AgroVIR Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
Az Eximbank 300 millió euró értékű, hosszú lejáratú hitelt vett fel az ING Banktól, melyre a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség (MIGA) vállal garanciát.
Magyarország ambiciózus energiahatékonysági pályázatot indít, 20 000 ingatlan energetikai megújításával, 224 milliárd forint keretből, a klímavédelem és fenntarthatóság előmozdítása érdekében.
Mintegy 11 tonna, azaz csaknem 2500 zsák hulladékot gyűjtött össze tíz pethajós csapat, összesen kétszáz résztvevő a IV. Bodrogi PET Kupán – közölte a versenyt szervező Természetfilm.hu Egyesület szerdán közleményben az MTI-vel.
Az országos biohulladék begyűjtésére dolgoztak ki megoldásokat a Pannon Egyetem felkérésére a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karán – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.