Az idei év első felében 4,7 millió kilogramm lejáratközeli és csomagolási hibás árut mentett meg és adományozott nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.
Keresett kifejezés: fenntarthatóság
A Belinus napelemes zsindelyét környezetkímélő módon gyártják.
A jelenlegi kedvező árkörnyezetben az állami és önkormányzati szereplőknek mielőbb célszerű megoldást találniuk a következő gázévre szóló földgáz- és 2024-es áramellátásukra – közölte az Energiaügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel.
Egy nemzetközi kutatócsoport első alkalommal vizsgálta globálisan és sztenderdizálva a tavak
műanyag-szennyezettségét és kiábrándító eredményre jutott.
Termelői piac is van a Campus Fesztiválon, ahol a régióban meghatározó termékeket előállító helyi termelők finomságai érhetők el – jelentette ki Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium (AM) közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tárca standjának megnyitóján, Debrecenben a tárca közleménye szerint.
Engedélyezték a legrégebbi spanyol atomerőmű leszerelésének megkezdését egy hétfőn megjelent miniszteri rendeletben.
A kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat – közölte a Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása után a Mol-csoport átvette a Szarvasi Biogázüzemet. A társaság májusban kötött megállapodást a BayWa AG-vel a hulladékfeldolgozó üzem megvásárlásáról, amely újabb fontos lépést jelent hosszútávú stratégiájának megvalósításában – közölte az olajtársaság az MTI-vel szerdán.
Az egészségügyben használható új csomagolóanyag gyártását kezdte meg a sümegi Bódai Műanyag Kft., ehhez új gépsort szereztek be 1,2 milliárd forint értékben – tájékoztatta a cég ügyvezetője az MTI-t.
Naperőműveket telepített öt regionális vízműtársaság energiaköltségeik csökkentésére; a mintegy 2,2 milliárd forintos beruházás zárórendezvényét szerdán tartották Siófokon.