Mindenkinek van feladata és felelőssége is természeti értékeink megóvása ügyében.
Keresett kifejezés: klímavédelem
Tudatos tervezéssel és együttműködéssel akár a kis lépések is jelentős változásokat hozhatnak a klímaváltozás hatásainak helyi szintű csökkentésében.
Napjaink egyik legégetőbb globális kérdése, hogy hogyan változik éghajlatunk, azzal pedig egész életünk. Erre a kérdésre keresi a választ, minden akadémiai tudást összefogva a Szegedi Tudományegyetem, tavasztól központilag koordinált formában is. Az SZTE klímaváltozással kapcsolatos kutatásait és különböző területekről érkező szakértőit fogja össze a március elsejével létrejött Klímaváltozás Interdiszciplináris Kutatócsoport. Az első évben kollaboráció részvevőinek összegyűjtése és a kapcsolható kutatások rendszerezése lesz a munka fókuszában.
Összesen huszonötmillió forintot nyerhetnek idén is óvodai és iskolai közösségek az E.ON a Föld bajnokai elnevezésű fenntarthatósági pályázatán, amelyre április 11-ig várják a nevezéseket.
A bécsi városvezetés a közeljövőben új stratégiai lépéseket tesz a körforgásos gazdaság irányába, hogy 2025-ben megvalósítsa a “Város a hulladékmentesség jegyében” című tervét.
Védett övezetté kellene nyilvánítani az Északi-sarkvidéket, miután komoly hatalmi harc kezdett kibontakozni a terület ásványkincseiért – mondta a volt köztársasági elnök az Economx üzleti és pénzügyi portálon szerdán megjelent interjúban.
Mintegy 190 klímaaktivistát állítottak elő Amszterdam közelében, az A10-es autópálya forgalmának akadályozása miatt – számolt be az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál vasárnap.
Az utóbbi évek természeti káreseményei mellett is a magyar mezőgazdaság termelékenységének növekedése több adatsor szerint is az élbolyban van az egész Európai Unión belül, hiszen egy össztermelékenységi mutató szerint az ötödik, egy területi termelékenységet jelző mutató szerint pedig a hetedik legnagyobb növekedést mutatta fel az elmúlt másfél évtizedben – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön az AGROmashEXPO-n tartott előadásában a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
Konferenciát tart január 19-én a Mindenegyüttmegy Egyesület arról a fiataloknak szóló, és környezetvédelmi témákat kidolgozó kézikönyvről, amelyet az elmúlt két évben négy másik ország civil szervezeteinek szakértőivel együtt dolgozott ki. A nyolc modulból álló kézikönyv elsősorban tizenéves fiataloknak szól, akik a játékos feladatok során nemcsak fontos ismeretekkel gazdagodhatnak a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről, de fejleszthetik az együttműködési képességeiket is. A tesztelések során a legtöbb elismerést a magyar csapat által kidolgozott egyik modul kapta. A konferencián oktatási intézmények és fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek mutatkozhatnak be és oszthatják meg tapasztalataikat a fiatalok környezeti nevelésével kapcsolatban.
A 2015-ben megfogalmazott fenntartható fejlődési célok (SDG) megvalósítása nem halad túl jól – mondta el Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.