Keresett kifejezés: klímavédelem

Az ország zöldvagyona hozzájárul korunk egyik legnagyobb kihívásának, az éghajlatváltozás ütemének lassításához, ezért az erdőtelepítésekkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos programokat idén is jelentős figyelem kísérte. Kiemelten fontos, hogy közelebb kerüljünk a kitűzött klímavédelmi célok eléréséhez, melyben szerepe van a szakszerű erdőkezelésnek vagy a környezeti edukációnak – közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

A munkaintenzív időszaknak vége, egy technológia-intenzív tudásalapú társadalmat, gazdaságot kell építeni, ezt pedig a tudásalapú kamara tudja szolgálni – jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Pécsen pénteken.

A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő – szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.

Az idei év első tíz hónapjának hőmérsékleti rekordjait tekintve 2024 a legmelegebb év lesz a világon a mérések kezdete óta, és az első olyan év lesz, amelynek folyamán a felszíni levegő globális átlaghőmérséklete 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) csütörtökön.

A MET Dunai Energiatároló Kft., a svájci központú MET csoport tagja összesen 40 megawatt (MW) névleges teljesítményű, 80 megawattóra (MWh) tárolókapacitású energiatároló-rendszert épít Százhalombattán, ehhez több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Már 178 helyszínen nyújt segítséget az országban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és további 28 közreműködő szervezet által működtetett Felzárkózó települések program, egyebek mellett a lakhatásban, az egészségügyi ellátásban, a taníttatásban, és abban, hogy az álláskeresők visszajussanak a munka világába.