Megjavították és újból üzembe helyezték a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának azon lengyelországi szálát, amelyen a hét végén kiömlés történt – közölte kedden a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
Keresett kifejezés: kőolaj
Szivárog a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának egyik szála az északnyugat-lengyelországi Chodecz községnél, a helyszínen megkezdték a hiba javítását – közölte vasárnap a PERN lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
A Mol-csoport a második negyedévben 140,8 milliárd újrabeszerzési árakkal becsült “tiszta” EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt) ért el az előző évi azonos időszaki 483,7 milliárd forint után – olvasható a társaság honlapján péntek hajnalban közzétett jelentésben.
Sok európai ország “stratégiai és történelmi léptékű” energiaellátási hibákat követett el, és ezek egyike az volt, hogy ezek az országok túlzottan függővé váltak “egyetlen beszerzési forrástól”, vagyis Oroszországtól – mondta hétfőn elhangzott nyilatkozatában a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója.
Már 2030 előtt túllendül a csúcsponton a világ olajfelhasználása az IEA nemzetközi energiaügynökség szerdán ismertetett legfrissebb középtávú olajpiaci jelentése szerint.
Az olaszországi kőolajszállítások 2025-től teljes mértékben fedezni fogják Csehország szükségleteit, Csehország függősége az orosz kőolajtól ezzel megszűnik – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő kedden az észak-csehországi Nelahozevesben, amikor meglátogatta a csehországi gáz és kőolajvezetékeket kezelő Mero állami vállalat központi telepét.
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mol Nyrt.-vel erre az évre – közölte a horvát vállalat igazgatósága szerdán.
A Mol-csoport és a Janaf hosszas, több mint egy éven át tartó tárgyalás után megállapodott az Adria-vezeték használatának díjáról – közölte a Mol-csoport csütörtökön az MTI-vel.
Románia 175 300 tonna kőolaj-egyenértékű (tonne of oil equivalent – toe) földgázt importált 2023 első két hónapjában, ami 64,9 százalékkal (324 500 toe) kevesebb a tavalyi év azonos időszakában behozott mennyiségnél – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség a statisztikai intézet összesítését ismertetve.
Az amerikai kormány hosszas megfontolás után, a környezetvédők tiltakozása ellenére engedélyt adott egy újabb alaszkai kőolajmező kiaknázására – jelentették be hétfőn Washingtonban.