Keresett kifejezés: környezetvédelem

Kiemelkedő érdeklődés mellett egy nap alatt sikeresen zárult a regisztráció az Iskolában az erdő program újabb időszakára, tavasszal országszerte újabb 30 ezer általános iskolás vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

Kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon, kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat – jelentette be az energiaügyi miniszter szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

Ötödik alkalommal egyeztettek a bős-nagymarosi vízlépcső kérdésének mindkét fél számára megnyugtató rendezése érdekében a téma kormánybiztosai szerdán Pozsonyban. Czepek Gábor 2024 márciusa óta felelőse az ügynek a magyar kormányban, kinevezése óta rendszeressé váltak a szakmai találkozók a partnerekkel. Most ismét Peter Molda szlovák kormánybiztossal tárgyalt – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Az üvegházhatású gázoknak a gazdasági tevékenységből és háztartásoktól származó kibocsátása 3,4 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértéket tett ki tavalyelőtt, ami 7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez, és 18 százalékos visszaesést 2013-hoz képest – olvasható az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett jelentésében.