Keresett kifejezés: környezetvédelem

A hazai vállalatok többségénél nem prioritás az ESG, és a megkérdezettek felénél a területnek nincs önálló felelőse sem, pedig a szabályozás fokozatosan terjed ki egyre több cégre – derül ki a Pensum Group és a DTC Solution országos, döntéshozó vezetők körében végzett kutatásából. Eközben sokan keresik a helyét és leendő gazdáját a témának, hiszen az uniós és hazai törvények, valamint a jelentéstételi kötelezettség miatt egyre több figyelem irányul a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási szempontokra.

Idén szeptember 16-22. között rendezik meg a Biztonság Hetét, a programokkal szeretnék az elektromos rollerek, illetve valamennyi mikromobilitási eszköz körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre irányítani a figyelmet a szervezők – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-t.

A hidrogén technológiai sokfélesége, valamint az ökoszisztéma-szemlélet alapvető fontosságú ahhoz, hogy Európa sikeresen megvalósíthassa fenntarthatósági céljait, hangzott el a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Nyári Egyetemén Zalaegerszegen. Dr. Mészáros Virág, a HUMDA vezérigazgatója elmondta, hogy a hidrogén nemcsak egy energiaforrás, hanem egy olyan lehetőség, amely a mobilitás dekarbonizációját és az ipar zöld átalakítását is elősegítheti.

A Közös Agrárpolitika keretei között működő támogatási rendszer egyszerűsítése kiemelten fontos az európai mezőgazdaság jövője szempontjából – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán, a Közös Agrárpolitikáért felelős uniós főigazgatók budapesti ülésén.

Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szeptember 9-én Brüsszelben részt vett Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosának meghívására egy magas szintű kerekasztal-beszélgetésen, mely a zéró kibocsátású járművekre való átállás nyomon követése és annak előrehaladása kapcsán valósult meg – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-t szerdán közleményben.