Mindannyiunkra szükség van, hogy a társadalom fenntartható legyen – hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára Somogyváron szerdán.
Keresett kifejezés: környezetvédelem
Utoljára 1956-ban, Dunaharasztiban volt ötösnél nagyobb erősségű földrengés hazánkban. Kalmár Dániel szeizmológus szerint 50-70 évente fordulhat elő Magyarországon egy-egy ilyen erejű földmozgás, ám a pontos időpontot lehetetlen előrejelezni. Felkészülni viszont lehetséges.
A külsőre és az életmódjukban is hasonló, betolakodó kagylófajok nem egyformán veszélyesek az őshonos kagylókra – állapította meg a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Toruni Egyetem (Lengyelország) munkatársainak közös kutatása.
A csapat egy nagy versenyt tervez még az idén.
Az eredmények új lehetőségeket nyitnak egyebek mellett az orvosi diagnosztikában és a biztonsági szűrésekben.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói, Sturm Ádám és Vellai Tibor új kutatásukban több fajnál is megfigyeltek egy úgynevezett élettartam-határvonalat, vagyis egy epigenetikai jelzés olyan csúcspontját, ami után a szervezet gyors hanyatlásnak indul.
A jelenlegi elszámolási adatok szerint pénteken újabb történelmi rekord született, 2024. augusztus 23-án, a 13 órával kezdődő negyedórában 3242 megawattig futott fel az 50 kW feletti napelemes rendszerek összes termelése – tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán hétfőn.
Lezárult a jelentkezés az Iskolában az Erdő Program őszi ütemére, amelynek keretében újabb 500 intézmény 30 ezer diákja vehet részt erdőpedagógiai foglalkozásokon. Így idén összesen 1000 iskola 60 ezer diákjához jut el a program, melynek célja, hogy hazánk legfontosabb zöldvagyonáról, az erdőről kapcsolatos ismereteket élményszerűen adja át az általános iskolásoknak – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
A kisvárosnyi energia többségét fel lehetne használni, de a tulajdonosok nem foglalkoznak vele.
Az 1500 utasférőhelyes, 160 jármű szállítására képes hibrid-elektromos hajók kulcsfontosságúak a WSF kompflottájának elektrifikációs programjában, és támogatják annak a céljának elérését, hogy 2050-re zéró károsanyag-kibocsátású flottát alakítson ki.