Keresett kifejezés: környezetvédelem

A 11. kerületben, Simmeringben található Pfaffenau-i hulladékégető üzem Ausztria legmodernebb gyára, ahol áramot és hőt állítanak elő több ezer háztartás számára. Emellett itt azt is vizsgálják, hogyan lehet a jövőben a maradék égéstermékeket hasznosítani. Bécs városának köztisztaságért és hulladékgazdálkodásért felelős ügyosztálya (MA48) most a jövő hulladékgazdálkodását kutatja.

A magyarországi kertészetek, benne az alma- és körtetermesztők nemzetközi elismertségét jelzi, hogy az Alma- és Körte Világszövetség, a WAPA Magyarországon rendezi meg a Prognosfruit nemzetközi konferenciáját – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a rendezvény budapesti megnyitóján az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

A világ egyik legfontosabb tudományos folyóiratában, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia által kiadott Proceedings of the National Academy of Sciencesben (PNAS) publikálta a részben Székely Tamás, az MTA külső tagja által vezetett kutatócsoport a nemi szerepeknek a parti madaraknál tapasztalható evolúciójáról szóló, rengeteg kutatás eredményeit együtt elemző tanulmányát.