Keresett kifejezés: környezetvédelem

A várakozásoknak megfelelően az energiapiacon idén megkezdődött az árak csökkenése, ennek hatására az Alteo nettó konszolidált eredménye az első három negyedévben 2,7 milliárd forinttal, 8,6 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi kiemelkedő eredményhez képest – közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent beszámolójában.

Befejeződtek az idei évben az őszi betakarítási és a vetési munkák, a talaj kellően nedves volt az őszi vetések számára, a többé-kevésbé napos időben pedig jól lehetett haladni az őszi mezőgazdasági munkákkal is – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a szaktárca csütörtöki közleménye szerint.

2050-re, azaz 26 év múlva az akkorra már nagyjából 10 milliárdos népesség fele, azaz 5 milliárd ember él majd vízhiányos területen. Ennek a társadalmi, politikai, gazdasági és környezeti következményei szinte beláthatatlanok – mondta Áder János csütörtökön Tatán, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség 2024. évi konferenciáján.

Jó példa az idei nyár szélsőséges időjárása arra, hogy a magasabb hőmérsékleten zajló légköri vízforgalom egyaránt kedvez a hosszan tartó forró és száraz, valamint a rövidebb, intenzív csapadékos időjárási helyzetek kialakulásának – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján a rendkívül meleg, száraz nyár és a nagyon csapadékos szeptember okairól készített tanulmányban.

A magyar lakosság egészségértése, egészségtudatossága még mindig alacsony szinten van, pedig az egészségműveltség, a kapott vagy szerzett információ helyes értelmezése szoros összefüggésben áll az egyén egészségi állapotával – mondta a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány elnöke szerdán egy budapesti konferencián.