Keresett kifejezés: környezetvédelem

A kormány célja a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolása, valamint az egészséges és élhető környezet biztosítása a fenntartható gazdasági fejlődés megvalósítása mellett. Ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet azokra a programokra, amelyek a legkisebb kortól kezdve a természeti értékek szeretetére, tiszteletére tanítják a gyermekeket – emelte ki csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). Az Energiaügyi Minisztérium által működtetett környezeti nevelési programok egyike a BISEL-verseny (Biotikus Index a Középiskolai Oktatásban) és a hozzá tartozó fotópályázat, amelyet idén ötödik alkalommal hirdet meg a tárca.

A kormány célja Magyarország természeti értékeinek, erőforrásainak megóvása, továbbá a gazdaság zöldítése és körforgásos működésének erősítése; a magyar emberek egészségének és a környezet védelmének további erősítése érdekében július elsejétől ismét van lehetőség kétfokú eljárásra a környezetvédelmi hatósági ügyekben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.

A Mavir jelenlegi elszámolási mérési adatai szerint hétfőn déltájban felülmúlta a 3190 megawattot az 50 kW feletti naperőművek termelése, az új negyedórás csúccsal idén negyedszer dőlt meg az ipari létesítmények rekordja – tette közzé kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook oldalán.

Az MVM Csoport két áramhálózati elosztó társasága több mint 5 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével az „Okosmérők felszerelése az MVM áramhálózati társaságainak működési területén” című projekt keretében összesen 89 103 darab okos fogyasztásmérő beszerzését és telepítését valósítja meg 2026 február végéig, hozzájárulva az okosmérés elterjesztéséhez.

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni július 16-tól a mikromobilitási eszközökre, ilyen például a Segway vagy elektromos roller; egyes biztosítók már megjelentek díjtarifáikkal, mások még a végleges kormányrendeletre várnak – tájékoztatta a Grantis Hungary Zrt. tanácsadó szakértője az MTI-t kedden.