Magyar Autóklub (MAK) a Ford Magyarország támogatásával idén augusztusban is sikeresen megrendezte a rangos nemzetközi Best Young Driver verseny országos döntőjét.
Keresett kifejezés: közlekedés
Karbantartás miatt a hétvégén, szeptember 2-án és 3-án a H6-os HÉV két szakaszon, a Közvágóhíd és Tököl, valamint Szigetcsép és Ráckeve között jár majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Közel 23 millió kilométert tettek meg tavaly az autómegosztó szolgáltatások használói.
A debreceni autóipari központ oktatási és innovációs fejlesztéseihez kapcsolódva járműlabort és mini tesztpályát építenek a Debreceni Egyetem (DE) tudományos, technológiai és innovációs parkjában, a beruházás 4,41 milliárd forint kormányzati támogatásból valósul meg – közölte az egyetem sajtószolgálata kedden az MTI-vel.
Debrecen mellett már Nyíregyházán is akkumulátorgyár megépítése van tervben.
Stresszmentes mobilitási hetet szervez szeptember első hetében a Magyar Autóklub és a Jövő Mobilitása Szövetség: a programban résztvevő 14-18 év közötti fiatalok megismerhetik a különböző közlekedési eszközök és módok előnyeit, valamint a közlekedési kultúra és a szabályok alapjait.
Jelentősen bővült a Volánbusz környezetkímélő, elektromos meghajtású flottája az elmúlt másfél évben, a társaság 100 új elektromos autóbuszt állított forgalomba a HUMDA Zrt. Zöld Busz Programjának támogatásával – közölte a Volánbusz a programban résztvevőkkel közös közleményében kedden az MTI-vel.
Magyarországon az első fél évben 12,2 százalékkal kevesebb motorbenzin és 24 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott, így a tavalyi azonos időszakhoz képest 19,7 százalékkal csökkent az üzemanyagfogyasztás – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) az MTI-vel csütörtökön.
Párizsban 2024. január 1-től a köztéri parkolási díjat a gépjárművek mérete alapján határozzák meg, erről döntött a francia főváros közgyűlése.
Megnyitották Lengyelországban Európa leghosszabb, 1440 méter hosszú víz alatti alagútját, ami Usedom és Wolin szigetét, valamint Swinoujscie városközpontját köti össze az ország többi részével – tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.
