Megérkezett Siófokra az egy hete Komáromból induló, az új balatoni hajókat szállító flotta, amely két új kompot és két új katamaránt hozott – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) szerdán az MTI-vel.
Keresett kifejezés: közlekedés
Nyolc új elektromos autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden, a járművek egy töltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.
A spanyolországi Valencia tartományban épülhet meg a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó második európai gyártóbázisa, a beruházás értéke spanyol médiaforrások szerint elérheti a 4,5 milliárd eurót.
Lezárult annak a hat, elektromos meghajtású autóbusznak a beszerzési és töltőkiépítési projektje, amelyek Eger város helyi közlekedésében állnak forgalomba – tájékoztatta a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatóság szerdán közleményben az MTI-t.
A tervek szerint idén újabb ötszáz Mobi-pontot hoznak létre, így már több mint ezer kerékpár- és rollerparkoló lesz a fővárosban – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A Zöld busz program részeként tizenhárom, BYD K9UD típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszt adtak át kedden Győrben.
Több mint másfél milliárd forintos beruházással alakítják át “okos” világítással ellátott körforgalmú kereszteződéssé a Sümeg-Zalaegerszeg és Karmacs-Jánosháza közötti út csomópontját – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) hétfőn az MTI-t.
Tizenkilenc új, a legmodernebb, Euro 6-os környezetvédelmi besorolású autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Csongrád-Csanád vármegyében – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése új szabályokat hagyott jóvá az EU-ban forgalmazott akkumulátorok és elemek hatékonyabb, tartósabb és “zöldebb” tervezésére vonatkozóan.
Elfogyott az osztrák főváros türelme, 2023. május 19-től csak a kijelölt mobilitási pontokon illetve parkolóhelyeken lehet letenni a közösségi e-rollereket.
