Keresett kifejezés: kutatás

Új elven működő, nagy hullámhosszúságú fénnyel vezérelt elektronforrást hoztak létre szegedi, pécsi és budapesti kutatók, a megoldás új lehetőségeket nyithat a telekommunikációban, a biológiában, valamint az orvos- és anyagtudományban is – tájékoztatta kedden a Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó Wigner Fizikai Kutatóközpont az MTI-t.

Európai és japán mérnökök csoportjának 2023. október 23-án először sikerült tokamak plazmát előállítania a világ jelenlegi legnagyobb, mágneses összetartásra épülő kísérleti fúziós berendezésében, a japán Nemzeti Kvantumtudományi és Kvantumtechnológiai Intézetek (National Institutes for Quantum Science and Technology, QST) Nakai Fúziós Kutatóintézetében (Naka Fusion Institute) található JT-60SA tokamakban.

Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás “mágneskígyókat” talált a Nap mágneses terében – közölte az ELTE az MTI-vel szerdán.

Az elmúlt években 100 millió forinttal támogatta a kormány az erdőrezervátum-kutatásokat, az összegből a magyarországi 65-ből az idén év végéig 17 erdőrezervátum – fokozottan védett, érintetlen erdőrész – felmérése készül el – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön, Pilisszentkereszten.