A MOHU Zrt. megbízásából megváltozott munkaképességű emberek végzik az elektronikai kis berendezések szétszerelését a Szegedi SZEFO Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyén, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá.
Keresett kifejezés: szelektív hulladékgyűjtés
A világ legjobb gyakorlatait bemutató, e területen élen járó 54 egyetem közül a nemzetközi dobogó első helyére rangsorolták az UI GreenMetric versenyében a Soproni Egyetem e-hulladék gyűjtését és a hulladék kezelést bemutató pályázatát.
Uniós támogatással 1,09 milliárd forintos beruházással fejlesztették a hulladékgazdálkodás rendszerét Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Az új visszaváltási rendszerrel a mostani 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé nőhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya – mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.
A magyar lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson – derül ki a Reacty Digital kutatásából. A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége közölte: a gyártók azt szeretnék elérni, hogy az európai szinten is magasnak számító díjak további emelésével ne okozzon számukra a kormány további költségnövekedést, mert az az árakban is megjelenhet.
Minden európai lakos évente közel 190 kg csomagolási hulladékot termel.
Uniós támogatással 7,5 milliárd forintból csaknem harminc települést érintő, regionális hulladékgazdálkodási projekt zárult le Szegeden és térségében – közölte Mihálik Edvin (Momentum) Szeged zöld város fejlesztésért felelős tanácsnoka csütörtökön.
2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti.
Az Energiaügyi Minisztérium meghosszabbítja a regisztráció határidejét, így jövő péntekig várjuk az önkéntesek jelentkezését az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan – jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleményben.
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol a műanyag pelletek nem szándékos kibocsátásából eredő mikroműanyag-szennyezés megelőzésére – közölte a brüsszeli testület hétfőn.