BME-s részvétellel fejlesztenek űrszondát az elektro-armageddon veszélyének kutatására.
Keresett kifejezés: vihar
A Generali Biztosítóhoz a július 7-i héten csaknem 20 ezer kárbejelentés érkezett.
Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei.
Minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, de emberi egészségben nem esett kár.
Magyarország idén nyáron ismét szélsőséges időjárás elé néz.
Több ezer háztartás volt péntek délután áram nélkül Csehországban az országon átvonuló rendkívül erős viharok következtében.
Az Európai Unió energiaellátást biztosító áramtermelőket küldött az Éowyn vihar sújtotta Írországnak – tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.
Szombaton is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggel az MTI-vel.
A kínai meteorológiai központ szerdán, idén először a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki az ország felé közelítő Gaemi tájfunra, Tajvanon pedig több helyen is bezárták az üzleteket, iskolákat, több száz légi járatot töröltek, és több ezer embert evakuáltak az érintett térségekben.
Fákat döntött ki és tetőket bontott meg az erős szél az ország több térségében, főként a Nyugat-Dunántúlon és az ország északkeleti csücskében- közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel vasárnap késő este.