Az üzemanyagok drágulása miatt a vásárlók 55 százaléka hibrid vagy elektromos hajtású jármű vásárlását tervezi a következő 2 évben – közölte az EY kedden az MTI-vel.
Keresett kifejezés: Elektromos autó
Az Aldi Magyarország forgalomba állította második elektromos teherautóját, amely a budapesti belvárosban található üzleteket szolgálja ki zéró helyi károsanyag-kibocsátással – tájékoztatta a diszkont üzletlánc pénteken az MTI-t.
Nagyobb hatótávolságot ígér a Tesla az új modellel.
A paktum véget vet az árháborúnak a világ legnagyobb elektromosjármű-piacán.
Az Egyesült Királyságban 79 046 autót gyártottak májusban, 26,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál és ezzel már a negyedik egymást követő hónapja jegyeztek fel éves szintű növekedést – derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára felkerült statisztikából.
A nemzetközi E.ON csoport ultratöltő telepítési programjának keretében Európa 9 országában több mint ezer, 150 kilowattos (kW) ultragyors töltőpont telepítését irányozta elő, a fejlesztési program legelső állomásaként adtak át két töltőberendezést az egyik székesfehérvári Aldi áruház parkolójában.
Nyolc új elektromos autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden, a járművek egy töltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.
Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten – közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió szerdán az MTI-vel.
Lezárult annak a hat, elektromos meghajtású autóbusznak a beszerzési és töltőkiépítési projektje, amelyek Eger város helyi közlekedésében állnak forgalomba – tájékoztatta a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatóság szerdán közleményben az MTI-t.
Májusban jelentősen nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban – az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint.