Januártól induló Vidéki Otthonfelújítási Programban jelentős támogatás jár napelemekre, kedvező hitelkonstrukcióval kiegészítve.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
Széles körben elismert szakemberek véleményét kéri ki Lantos Csaba energiaügyi miniszter annak érdekében, hogy a Paksi Atomerőmű a környezet- és vízvédelmi szempontokat szem előtt tartva garantálhassa a hazai fogyasztók zavartalan kiszolgálását. Csütörtökön tartotta meg alakuló ülését a kapcsolódó szabályozási feladatok és szükséges beavatkozások áttekintésével is foglalkozó tanácsadó testület – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Jövőre sem emelkednek a kiterjesztett gyártói felelősségi díjak – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.
Az Alteo a Mov-R 100 százalékos tulajdonosa lett, megszerezve annak szélerőműveit, miután teljesültek az üzletrész adásvételi szerződésben meghatározott zárási feltételek – közölte az Alteo pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Lezárult az a 2,9 millió eurós összköltségű LIFE projekt, amelynek keretében elkészült a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzatának közös, éghajlatváltozási sérülékenyvizsgálaton alapuló alkalmazkodási klímastratégiája – közölte az vállalat pénteken az MTI-vel.
Az új lehetőséggel háromszorosára nőhet a napelemhez kapcsolódó kereset.
Új otthonfelújítási támogatás és kedvezményes hitel érhető el kistelepüléseken, energetikai fejlesztésekre is.
A tudományos testületek elemzései szerint a klímaváltozás miatt súlyosbodnak az árvizek és aszályok, és egyre nő a károk mértéke – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke a Budapest Climate Summit rendezvényen hétfőn Budapesten.
A magyar fogyasztók fizették a legkedvezőbb rezsidíjakat Európában novemberben, és vásárlóerőparitás alapján is Magyarországon volt a legalacsonyabb a lakossági fogyasztók által fizetett földgáz és villamos energia átlagára – mondta a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Magyarország eddigi legnagyobb energiatárolója épül Szolnokon – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára szombaton a minisztérium Facebook oldalára feltöltött videójában.