A természeti értékek megőrzése megköveteli a széles körű összefogást az állami intézmények, a civil és tudományos szervezetek, valamint a helyi közösségek között – mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára Budapesten, a Magyar Nemzeti Parkok Hetének pénteki nyitó rendezvényén.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
Az energiapiac alakulására többek között a május 1-i ünnep is hatással volt.
Negyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást, a környezetvédelmi akciót idén augusztus 8. és 11. között tartják meg – jelentették be sajtótájékoztatón kedden Szobon.
Pünkösd vasárnapján és hétfőjén is a megszokott, az adott napi menetrend szerint szállítják el a MOHU Budapest Zrt. munkatársai az időben kikészített háztartási és szelektív hulladékot Budapesten és egyes agglomerációs településeken – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A különböző generációk fenntarthatósághoz és digitalizációhoz fűződő viszonyáról beszélgetett Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastja következő két adásának nyilvános felvételén Steigervald Krisztián gererációkutatóval szerdán Sopronban.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet, az immár naprakész szabályok tovább kívánják csökkenteni a közúti közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátását, valamint 2030-ra, 2035-re és 2040-re vonatkozóan új célértékeket állapítanak meg – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
A rovaralapú megoldások közös kutatására és fejlesztésére kötött együttműködési szándéknyilatkozatot a rovarfehérje-gyártó Agroloop és a győri Széchenyi István Egyetem – olvasható a két szervezet közös közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
Aktív magyar részvétellel elkezdődött a Biológiai sokféleség egyezmény szakmai tanácsadó testületének 26. nemzetközi ülése hétfőn, Nairobiban – tájékoztatta az Agrárminisztérium (AM) kedden közleményben az MTI-t.
Medvehajtást tartanak a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi búcsú előtt, hogy ily módon biztosítsák a zarándokok biztonságát – közölte Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere kedden a Székelyhon hírportállal.