Keresett kifejezés: Környezetvédelem

Idén 2373 helyszínen, több mint 108 ezren szedik a szemetet a TeSzedd! – Önkéntesen a Tiszta Magyarországért programban – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a hétfőn indult, egyhetes programot záró sajtótájékoztatón.

Meghaladja a 46 ezret az Országfásítás programban az elmúlt négy évben elültetett fák száma – mondta az Agrárminisztérium (AM) Közös Agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Pálházán tartott pénteki faültetésen.

A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának kiegyensúlyozására számos országban alkalmaznak szivattyús-tározós erőműveket – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A használt mobiltelefonokból 41 féle értékes anyag nyerhető vissza, a leadott készülékekért levásárolható pontokat lehet kapni az Elő a telóval elnevezésű május végéig tartó gyűjtési akcióban – mondta Áder János volt köztársasági elnök az oktatási intézményekben szervezett Fenntarthatósági témahéten megtartott előadásában, pénteken.

Május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A júniusban induló pályázat újabb segítséget nyújt a családoknak, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez is. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány – tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös közleményben az MTI-vel pénteken.