Keresett kifejezés: Környezetvédelem

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói vízimadarak segítségével vizsgálták a vizes élőhelyek benépesülését. A kutatásban megfigyelt szárnyasok halak ikráit és vízinövények magvait „szállították” az emésztőrendszerükben. Kiderült, ez a fajta terjedési mód növényekre és halakra is jellemző és van, hogy az idegenhonos fajok sikeresebbek benne.

Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok – erről beszélgetett Áder János volt államfő Kurucz Kornélia biológussal, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

Az MVM Csoport a tavalyi év végén indított új földgázkutatási és -termelési beruházást a Hajdú-Bihar vármegyei Berettyóújfalu térségében. A tervezett ütemezésnek megfelelően a nyár elején, hétfőn üzembe helyezték az első kutat – jelentette be keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM)