Keresett kifejezés: Környezetvédelem

Szellemi környezetszennyezés is van, például hamis ideológiák, szélsőségek – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök kedden a Károli Gáspár Református Egyetem tavaszi rendezvénysorozatának nyitónapján Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, arra buzdítva a diákokat, kerüljék az értéktelent mindenben, ebben legyen iránytűjük a “józan paraszti ész” és az ősi bölcsességek.

Idén tizenkettedik alkalommal valósul meg a TeSzedd!, az ország legnagyobb szemétszedési programja. Az önkéntesek keddtől jelentkezhetnek az április 22-én kezdődő eseményre, melynek során megtisztítják a szűkebb-tágabb környezetüket a környezetkárosító és a tájképet is romboló, illegálisan elhelyezett hulladéktól – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium kedden az MTI-t.

Kedvezőek a gyorsneutronos reaktorok (BN) tapasztalatai, biztonságosan, környezetbarát módon, gazdaságosan termelnek energiát – mondta Andrej Szmelov, a Roszatomhoz tartozó Belojarszki Atomerőmű technológiai csoportjának vezetője csütörtökön az erőműben külföldi újságíróknak.

Szigorúbb szankciókat bevezető, a környezeti bűncselekmények kivizsgálásának és a kapcsolódó büntetőeljárások lefolytatásának javítását szolgáló jogszabályt fogadtak el a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH) keddi ülésén az uniós tagországok agárminiszterei – tájékoztatott az uniós tanács kedden.

A magyar agráriumnak és az agrárszakképzésnek van múltja, jelene és jövője is, amire bátran építhet a mezőgazdaság és az élelmiszeripar – jelentett ki az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár a Déli ASzC Bereczki Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola 120. fennállása alkalmából rendezett ünnepségen, Baján.