Keresett kifejezés: Környezetvédelem

Társadalmi felelősségvállalás, klímavédelem, új technológiák a környezet védelméért, kreatív ipar és nők az üzleti életben – ezek a központi témái a ViennaUP startup fesztiválnak, amelyet 2024. június 3. és 9. között tartanak az osztrák fővárosban. A kísérőprogramoknak köszönhetően a résztvevők a bécsi életérzést is megismerhetik.

Szándéknyilatkozatot írt alá a múlt héten Bécs a kínai Sencsen várossal arról, hogy a jövőben elmélyítsék az együttműködést a zöld technológiák, a smart city, a digitalizáció és az élettudományok terén. Ez nyolc hónapon belül a harmadik ilyen megállapodás. Korábban Bangkokkal és Sanghajjal írtak alá hasonlót.

A magyar mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expón kiállító vállalkozások, amelyek megmutatják a magyar vidék erejét és versenyképességét – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán, a rendezvény megnyitóján a szaktárca közleménye szerint.

Minden ágazatnak és ezen belül minden szakpolitikának, minden minisztériumnak szüksége van egy olyan tudásbázisú intézményre, mint az Agrárközgazdasági Intézet, ami a tudásnak minden elemét magas szinten műveli az adatgyűjtéstől a társadalmasításig – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, az 2024. évi Gazdálkodás és AKI70 konferencián az AM tájékoztatása szerint.

Egyszerűbb lett az online ügyintézés az MVM Next-nél, valamennyi ügyfél ugyanazon az online ügyfélszolgálaton és applikációban intézheti gáz- és áramügyeit is, a régi áramügyintézési felületek hamarosan megszűnnek – közölte az MVM csütörtökön.