Olyan algoritmust fejlesztettek ki, amely képes azonosítani a napelemek alulteljesítésének problémáit.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata – mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.
Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.
Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson – közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között – hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.
Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható – közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjak év eleji egységesítéséből származó többletkiadásaikat, az ágazati szereplők támogatásairól szóló miniszteri rendeletmódosítást annak társadalmi egyeztetése után a közeljövőben kihirdethetik, a közel száz településen működő szolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak 2024-ben – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel pénteken.
Az Anker Solix által bemutatott akkumulátoros rendszer képes észlelni az áramkimaradásokat.
Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast – mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnöke annak kapcsán beszélt erről, hogy századik adásához érkezett a műsor. A rendhagyó adásban Huszár András, a Green Policy Center társalapítója és igazgatója kérdezte Áder Jánost.