Keresett kifejezés: Környezetvédelem

A szolgáltatók bevételei évek óta nem fedezik a hálózat, illetve az egyéb infrastruktúrák karbantartásának, rekonstrukciójának és bővítésének költségét, ez indokolta a nem lakossági vízdíj emelését a Magyar Víziközmű Szövetség szerint.

Az Erzsébet hídon átvezetett új, stratégiai jelentőségű vezetékkel, illetve a hozzá kapcsolódó gerinc- és elosztó vezetékszakaszok kialakításával megkezdődött az V. kerület érintett részein a távhőellátás, a projekt 3,4 milliárd forintból valósult meg – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BKM) pénteken az MTI-vel.

Az intenzív mezőgazdasági művelés következtében kialakuló talajszerkezeti változások miatt a nyári hőhullámok során kevés a felszín közeli légrétegek páratartalma, így a hidegfrontok a szokásos zivatarok és csapadék nélkül robognak át az Alföldön.

Még idén népszavazást tartanak Szlovéniában arról, hogy épüljön-e új atomreaktor a krskói atomerőmű jelenlegi, működését várhatóan 2043-ban befejező blokkjának pótlására – közölte kedden Robert Golob szlovén kormányfő, az általa szervezett nemzeti energiaügyi csúcstalálkozót követően.