A gyöngybaglyok tekintetében az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. A templomtornyokba és padlásokra kihelyezett 161 költőládából idén 59 db-ot (36,6%) foglaltak el a madarak.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
elgium és a belga atomerőműveket üzemeltető francia Engie energiaszolgáltató megállapodott a Doel 4 és a Tihange 3 atomreaktorok üzemidejének meghosszabbításáról – jelentette be Tinne Van der Straeten energiaügyi miniszter.
Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma, amellyel “a tudományt a város szolgálatába állítják” – jelentette be a cívisváros polgármestere hétfőn a Református Kollégium Oratóriumában.
Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt tekintve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek – közölte saját adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
Olyan faj-, erdő- és vízvédelmi programok közös kidolgozása áll az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektjében, amelyek a biodiverzitás megőrzésére helyezik a hangsúlyt – jelentette be Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Budapest Climate Summit 2023. konferencián a tárca tájékoztatása szerint.
Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
Reméljük, hogy a napokban zöld lámpát kap Magyarország támogatása az európai uniós helyreállítási alapból, így több száz milliárd forint értékű energiahatékonysági beruházás valósulhat meg – közölte az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Zalaegerszegen.
Uniós támogatással, több mint 5,4 milliárd forintból Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központot alakította ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
Magyarországhoz hasonlóan Horvátországban is gondok vannak a megújuló energiák terjedésével.
Átláthatóbb lett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csatlakozási díjszámítása a háztartásit meghaladó méretű kiserőművekre – közölte a MEKH szombaton az MTI-vel.