Az új visszaváltási rendszerrel a mostani 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé nőhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya – mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
A Parlament szerdán gyakorlatilag elutasította a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló javaslatot.
A kormáy emeli a lakossági napelemes pályázat támogatását, mostantól 5 kW-os napelem és 10 kWh-s tároló telepíthető, a beruházások kétharmadát fedezve.
November 30-án kezdődik az ENSZ 28. klímacsúcsa az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubajban. Várhatóan több mint 160 ország vezetője személyesen is részt vesz rajta, köztük az Amazonasért kiálló brazil államfő, az angol király és a pápa is. Kritikus fontosságú ez a konferencia, ugyanis elérkezett az első „globális leltár” záró pillanata, amely során a globális közösségnek tükörbe kell néznie, hogy értékelje a klímaváltozás kezelésére vonatkozó eddigi törekvéseket és ezek alapján kijelölje a további teendőket.
A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester történelminek nevezte a pillanatot, a Tisza vize ugyanis a város “hatalmas zöldfelületeinek hosszú távú fenntartása, megóvása szempontjából óriási jelentőségű”.
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett az Európai Unió Tanácsa elé, amelyben az energiaválság kezelése céljából a múlt évben bevezetett egyes uniós energiavészhelyzeti intézkedések időbeli hatályának meghosszabbítását indítványozta – tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.
Az új épületenergetikai szabályok november elsejétől érvényesek, módosult az energetikai tanúsítvány rendszere is, kiemelve a napelemek, hőszivattyúk és okosotthonok fontosságát az ingatlanok értékelésében.
Az energiaügyi miniszter, Lantos Csaba, nyugtázta, hogy a háztartási napelemek telepítésére kiadott engedélyek lejárata miatt aggódók számára biztosítva van a szaldós elszámolás, minden szeptember 7. előtt benyújtott igény érvényes marad 2025. december 31-ig, függetlenül a telepítés határidejétől.
December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit – közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.