Május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A júniusban induló pályázat újabb segítséget nyújt a családoknak, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez is. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány – tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös közleményben az MTI-vel pénteken.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
Alsó- és Felső-Ausztria után már Bécsben is működik a társkereső szolgáltatás méheknek és virágoknak. A kertészek, borászok és más földtulajdonosok bejelenthetik, hova várják a méheket, a méhészek pedig egy időre odaköltöztethetik a méhkasaikat.
Oxfordból indult hódító útjára a fánkgazdaság modellje, amelynek célja, hogy megtaláljuk azt az arany középutat, ahol a Föld minden lakosának alapvető emberi szükségletei kielégülnek („társadalmi alapzat”), miközben tiszteletben tartjuk az életet fenntartó bolygó kapacitását („környezeti plafon”).
Különleges helyszínen, a Duna vizén ringatózó Európa Hajón került sor – több mint 200 vendég jelenlétében – a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének 23. Országos Találkozójára és a Környezet Védelméért Díjátadó Gálájára.
„Az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer keretében létrejövő hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedése újabb lendületet adhat a hazai energiahatékonysági piac fejlődésének” – emelte ki Juhász Edit elnök a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Mellett Működő Állandó Választottbíróság (MKIK VB) által szervezett közös konferencián, 2024. április 23-án, Budapesten.
A vízivás fontosságát kiemelten hangsúlyozni kell az iskolások körében – mondta a Belügyminisztérium (BM) egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a nettó nulla kibocsátású iparról szóló jogszabályt, melynek célja az, hogy az Európai Unió belső piacán megvalósulhasson az ipar szén-dioxid-mentessége – közölte az uniós parlament csütörtökön.
A káros klímaváltozás miatt elvándorolni kényszerülők megsegítését célzó alap létrehozását jelentette be szerdán az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), mely 2025 végéig 100 millió dollárt (36,8 milliárd forint) gyűjtene össze a rászorulóknak.
Az erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felmérésében kéri a lakosság segítségét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
A héten Csongrád-Csanád vármegyében a Tisza alsó szakaszán repülőről végeznek biológiai szúnyoggyérítést, Győr-Moson-Sopron vármegyében, azon belül a Szigetközben és a Fertő-parti települések környezetében pedig földi biológiai módszerrel – közölte a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-vel hétfőn.