Keresett kifejezés: Környezetvédelem

Már egy rövid hőhullám is megváltoztathatja a vízi ökoszisztémák fajösszetételét és a köztük lévő interakciókat, ami potenciálisan hosszú távú következményekkel jár – erre az eredményre jutottak az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének (ÖK VÖI) munkatársai nemzetközi együttműködésben végzett kutatásuk során.

Az elmúlt időszak takarmányár emelkedése, az orosz-ukrán háború okozta többletköltségek és a tavalyi aszály olyan súlyos hatással volt a magyar haltermelésre, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program felszabaduló forrásaiból 3,1 milliárd forintos keretösszegű krízistámogatási konstrukciót dolgozott ki és hirdetett meg az Agrárminisztérium (AM) – jelentette be Feldman Zsolt, a tárca mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden, az MTI-nek küldött közleményben.

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) várakozásai szerint a jelenlegi 20-25-ről 2030-ra ezer megawattra nőhetnek a villamosenergia-rendszer rugalmasságát fokozó hazai tárolói kapacitások, az ágazati szereplők beruházásait a kormány két önálló pályázati kiírásban, összesen 120 milliárd forintos keretösszeggel tervezi ösztönözni – tájékoztatott a tárca csütörtökön.

A bankok bár óvatosak a vályogból épült ingatlanok hitelezésekor, többségük nem zárkózik el ezektől az ügyletektől, de egyedi feltételeket támaszthatnak; a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szempontjából azonban nem számít, hogy az ingatlan milyen építőanyagból készült – közölte a Bankmonitor pénzügyi portál az MTI-vel.