A Szegedi Vízmű Zrt. kilenc telephelyén épült napelemes rendszer, a háztartási méretű kiserőművek által megtermelt villamos energiával számottevően csökkenthető a cég által vásárolt energiamennyiség – közölte Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester hétfőn.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
A spanyolországi Valencia tartományban épülhet meg a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó második európai gyártóbázisa, a beruházás értéke spanyol médiaforrások szerint elérheti a 4,5 milliárd eurót.
A napelemekre lerakódó szennyeződések jelentősen csökkenthetik a teljesítményt.
Rekordmennyiségű szelektív hulladékot gyűjtöttek a diákok a Fenntarthatósági Témahét keretén belül, a 214 iskola részvételével zárult országos verseny öt hete alatt 70 százalékkal több mobilt, és majdnem duplaannyi elemet adtak le, mint tavaly – tájékoztatta az MTI-t a verseny egyik főtámogatója, a Yettel Magyarország Zrt. szerdán.
A magyar családok otthonainak energetikai felújítását, szigetelését támogató programot mutatott be Jávor Benedek, a Párbeszéd – Zöldek európai parlamenti listavezetője és Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nemkívánatos szervezetnek minősül a Természetvédelmi Világalap (WWF) Oroszországban – közölte szerdán az orosz főügyészség.
Tovább enyhült a nyersanyaghiány a német iparban májusban, a megkérdezett cégek 35,3 százaléka számolt be nyersanyag-beszerzési problémákról – derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet felméréséből.
Olyan, napelemek számára alkalmas tartószerkezetet hoztak létre, amely szélturbinák elhasznált lapátjaiból áll
A zöld óvoda-program, ez a mozgalom olyan elkötelezettséget jelent, amelyért az egész társadalom köszönettel tartozik – mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Franciaországban épül fel az Európai Unió második világszínvonalú szuperszámítógépe, a mesterséges intelligencia adatelemzésére is alkalmas óriáskomputer 2025-től lesz elérhető a kutatók és az ipar számára – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.