Keresett kifejezés: Környezetvédelem

Az erdők az ország zöld vagyonának stratégiai fontosságú elemét jelentik, a kormányzat pedig kiemelten támogatja az erdőre alapozó innovációk megvalósulását, mivel azok közvetlenül hozzájárulnak az erdők megőrzéséhez és gyarapításához, ezen keresztül pedig a klímasemlegességi célok eléréséhez – mondta az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint az erdőkért és földügyekért felelős államtitkár csütörtökön, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendezett konferencián.

A nap- és szélenergia volt a kiemelt témája az Energia21 márciusi ülésének. A hálózati kapacitás fejlesztése mellett energiaközösségekről, energiabiztonságról és a megtermelt zöldenergia tárolásáról is egyeztettek a kezdeményezés tagjai az MTI-nek szerdán küldött közlemény szerint.