Keresett kifejezés: Környezetvédelem

A barcelonai régió északi strandjai 13 százaléknyi, azaz több mint 30 ezer négyzetméternyi homokos területet vesztettek el az elmúlt öt évben a klímaváltozással összefüggésben – állapította meg egy tanulmány, amelyet a 36 településből álló térség közigazgatásáért felelős közintézménye (AMB) készíttetett.

A kormány a magyar emberek egészsége és környezetünk védelme érdekében újabb szigorításokat vezet be, hogy visszaszorítsa a környezetszennyezést. Az Energiaügyi Minisztérium (EM) által társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetekben foglalt intézkedések, így a megnövelt összegű környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási bírságok, valamint csatornabírság, a kiemelt környezetvédelmi szabályszegést elkövető vállalkozások nyilvánosságra hozatala, valamint a hulladékot jogellenesen elhelyezők helyszíni bírságolásának bevezetése a hatóságok még hatékonyabb fellépését segítik a jogsértést elkövetőkkel szemben – hívta fel a figyelmet közleményében a szaktárca.

Az utóbbi években olyan új szigetelőanyagok jelentek meg, amelyek vékonyabb rétegben felhordva is remek eredményeket produkálnak. A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék vezetője, Lakatos Ákos erről szóló tanulmányát a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.