A globális tengeri jég kiterjedése új történelmi mélypontra süllyedt február elején, és a hónap hátralévő részében is a 2023-as februári rekord alatt maradt – jelentette a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat.
Keresett kifejezés: Környezetvédelem
A kormány több mint 440 milliárd forintos pályázati programot indít vállalatok számára, amely a rezsiköltségek csökkentésével, energiahatékonysági fejlesztésekkel és a zöldenergia-termelés támogatásával erősíti Magyarország energiafüggetlenségét és versenyképességét.
A vízhiány okozta kihívások együttműködéssel, innovációval és stratégiai tervezéssel, valamint a magyar vízügyi szakértelem hozzájárulásával megoldhatók – jelentette ki a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) vezérigazgatója az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
Egy nemzetközi kutatócsoport a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatóinak matematikai modellje segítségével fejtette meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések. Az új modell hozzájárulhat azoknak a területeknek a beazonosításához, ahol egykor víz lehetett – tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és a BME az MTI-t.
2023 után tavaly is mintegy negyedével kevesebb földgázt használt fel Magyarország a nemzetközi energiaválság előtti szintnél. A megspórolt mennyiségekkel erősítjük az energiafüggetlenségünket és a hazai fogyasztók ellátásának biztonságát. A jelentős megtakarítás az importkitettségek csökkentésén túl hozzájárul a környezet megóvásához is. A lendületes napelemes felfutást az energiatárolói kapacitások gyors bővítésével tehetjük még gyümölcsözőbbé – hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) az energiatakarékossági világnap alkalmából.
Az Európai Unió élelmezésbiztonságának fenntartása érdekében kulcsfontosságú a gazdáknak járó támogatások megőrzése – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint Nagy István agrárminiszter, aki Varsóban egyeztetett Czesław Siekierskivel, Lengyelország mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével.
Kedden hajszálra megközelítették, szerdán már jócskán felülmúlták a 3,5 gigawattos negyedórás termelést a nagyobb hazai napelemes rendszerek – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-oldalán.
Egy hosszabb távú fejlesztés első jeleiként az idei Szigeten számos újdonsággal találkozhatunk. Már a bejáratnál érezhetjük, hogy egy új világba csöppenünk, belépve pedig bőven lesz mit felfedezni. A kulturális sokszínűség és a műfaji változatosság azonban továbbra is a Sziget legnagyobb vonzereje marad. Sok fellépőt ismerünk már, de most érkezett néhány igazán izgalmas a nem zenei programok közül is.
Lendületes magyar kutatók olyan, aranyat tartalmazó érzékelők előállításán dolgoznak, amelyek fényváltozással jelzik, ha a vérben vagy agyvízben mérgek vagy súlyos betegségekre utaló anyagok vannak jelen.
“Zöld kórház”-díjra hirdet pályázatot a Magyar Kórházszövetség, hogy elismerje és támogassa azokat az egészségügyi intézményeket, amelyek elkötelezettek a fenntarthatóság, a környezettudatosság mellett, valamint példaértékű megoldásokat vezettek be és tartanak fenn.