Keresett kifejezés: Zöld közlekedés

Jelentős villamos- és metrófejlesztések előkészítése valósulhat meg Budapesten az Európai Unió (EU) társfinanszírozásával: elkezdődhet a kisföldalatti meghosszabbításának, az Újbuda és Újpest közötti villamosvonalak összekötésének, a dél-pesti villamosgyűrű bővítésének, valamint a 42-es villamos fejlesztésének tervezésére – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.

Magyarország az egyik nyertese az autóipar hagyományos fejlődésének és az új technológiai átállásának Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint – közölte az Energia21 Kezdeményezés csütörtökön az MTI-vel.

A Peugeot, amely társvállalataival megnyitotta Európa legnagyobb hidrogén tüzelőanyagcella-gyártó üzemét, határozott lépéseket tesz a hidrogén belső égésű motorokban történő felhasználása felé, ugyanakkor a cég vezérigazgatója szerint ahhoz, hogy a hidrogéntechnológiák elérhessék a kritikus tömeget, éveken át tartó, jelentős kormányzati elköteleződés szükséges – közölte a cég pénteken az MTI-vel.

Kilenc közép-európai és balti állam hidrogénszervezetének képviselői aláírták Párizsban a 3 Tenger Hidrogén Tanács (3S) hivatalos együttműködését, amelynek célja a régió hidrogénágazatának fejlesztése – tájékoztatta a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség az MTI-t csütörtökön.