Júniusban Győrben is teszteli a hidrogénmeghajtású Solaris Urbino autóbuszt a Volánbusz és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökség Zrt. az egy évig tartó mintaprojektje során – jelentette be pénteken a közlekedési társaság és az ügynökség.
Keresett kifejezés: elektromos autó
Horvátországban az első öt hónapban 30 569 új személygépkocsit adtak el, 14,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva szerdán.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három pályázati felhívásának járt le az első beadási határideje május 6-án. Ennek keretében támogatást igényelhettek a nagyobb, 25 ezer főnél népesebb városok hidrogén üzemanyagcellás autóbuszok beszerzésére, a 25 ezer főnél alacsonyabb lakosságszámú települések új elektromos buszok beszerzésére, vagy a meglévő elektromos flotta bővítésére, valamint töltőinfrastruktúra fejlesztésére, továbbá a 25 ezer főnél nagyobb városok meglévő elektromos flotta bővítésére és a meglévő töltőinfrastruktúra modernizálására, technológiai fejlesztésére.
Óriási sikert hozott a Zöld Életre Valók néven indított fenntarthatósági kampány, amelyet Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. indított a zöldátállás és a klímasemlegesség elérése érdekében. Összesen csaknem 20 ezer játékos vett részt a játékban, 62 ezer kihívást teljesítettek és több mint 30 ezer kvízt töltöttek ki a résztvevők. Az egy hete zárult kezdeményezés során napi rendszerességgel edukált az Ügynökség a környezettudatossággal, a hidrogéntechnológiával és a jövő
közlekedésével kapcsolatos tartalmakkal.
Nyolc új, elektromos meghajtású, járművel bővült a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának környezetbarát flottája – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
A Volvo Trucks már dolgozik a hidrogénnel hajtott belsőégésű motorral ellátott teherautójának kifejlesztésén. A közúti tesztek 2026-ban kezdődhetnek, a piacra dobást pedig az évtized végre tervezi a svéd gyártó. A zöld hidrogénnel hajtott kamionok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a Volvo, és ezzel ügyfelei is elérjék karbonsemlegesítési céljaikat.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett az Európai Akkumulátorszövetség Brüsszelben megrendezett “European Battery Day” ülésén, ahol a felek megtárgyalták az európai akkumulátor-ökoszisztémát és az elektromos mobilitási ágazatot érintő legújabb fejleményeket. Ennek keretében a részvevők értékelték a 2018. évi akkumulátor-cselekvési terv végrehajtását és számba vették a lehetséges jövőbeli intézkedéseket – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Csehországban az év első négy hónapjában 14,4 százalékkal 531 355 darabra nőtt a legyártott személyautók száma, ami új rekord – közölte a cseh autógyártók szövetsége szerdán Prágában.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint.
Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezetének (ACEA) adatközlése szerint márciushoz hasonlóan a múlt hónapban is mintegy 80 százalékkal nőtt a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos gépkocsik száma a megelőző év azonos hónapjához képest. A viszonylag alacsony darabszámokat produkáló Ciprus és Málta mellett így csak Dánia előzi az áprilisi magyar mutatót. Az uniós átlagos gyarapodásnak több mint ötszöröse a hazai – emelte ki szerdai Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).