A távhődíjak októbertől tervezett csökkentése a lakossági felhasználókat nem érinti, az állami és önkormányzati intézmények számára jelenthet újabb könnyítést – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombat délutáni Facebook-bejegyzésében, amellyel a sajtóban terjedő téves értelmezésekre reagált.
Keresett kifejezés: energiafelhasználás
Több mint 20 000 beruházás készült el a 2022-es programindulás óta, ezek eredményeként 1047 MW kapacitásnyi új napelem kapcsolható az áramhálózatra
Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája – jelentette be az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A magyar háztartások több mint fele rendelkezik már klímaberendezéssel, de a legtöbben a készülékeket csak hűtésre használják. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a megemelkedett rezsiköltségek miatt a téli időszakban a megkérdezettek csaknem kétharmada csökkentette otthonában a hőmérsékletet.
Az energiaválság egyik fontos tanulsága, hogy a piacok minden nehézség ellenére működőképesek maradtak, a krízis egyúttal szükségessé tette a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló uniós rendelet (REMIT) felülvizsgálatát, amelynek módosítása tovább erősíti a nagykereskedelmi piacok felügyeletét – mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese az energiakereskedők közép- és délkelet-európai konferenciáján a hivatal csütörtöki közleménye szerint.
A digitális eszközök használatának otthoni szabályairól, társadalmi és egyéni hatásairól, valamint a klímára gyakorolt következményeiről beszélgetett Steigervald Krisztián generációkutatóval Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
A fűtési szezon után a júliusra elvárt szint felett a gáztárolói töltöttség – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel szerdán.
A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt – tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.
Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben – közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.
Zöld tőkepiac, zöld pénzügyi termékek, zöldülő banki törekvések – a zöld pénzügyi megoldások témája köré szerveződött az Energia21 legutóbbi ülése, ahol a magyar pénzügyi élet jelentős szereplőinek irányadása és szakértői hozzájárulása mellett egyeztettek az alapító tagok – közölte az Energia21 Kezdeményezés szerdán az MTI-vel.