Keresett kifejezés: fenntarthatóság

A Mol megvásárolta a ballószögi naperőművet építő Naperőmű Farm Kft.-t, így 66 megawattal (MW) bővül, több mint duplájára nő megújulóenergia-termelési kapacitása – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A túlnyomórészt az emberi faj által okozott klímaváltozást már nem lehet megállítani, hanem alkalmazkodni kell a megváltozó körülményekhez – hívta fel a figyelmet Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdai szekszárdi előadásán.

Az Alteo nyerte meg a Mol 37,5 megawatt peak (MWp) kapacitású algyői naperőművére vonatkozó fővállalkozói pályázatot – tette közzé az energetikai szolgáltató vállalat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A MOHU a konyhai élelmiszer-hulladék tesztjelleggel elindított, házhoz menő gyűjtése mellett egyes hulladékudvarokban is lehetővé tette az ilyen anyagok leadását; a szolgáltatás 33 helyszínen már elérhető, és az érintett hulladékudvarok száma folyamatosan bővül – közölte a vállalat kedden az MTI-vel.