Napelemparkot adtak át kedden a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza területén. A 12 ezer négyzetméteren létrejött 320 kilowatt teljesítményű kiserőmű pályázati forrásból, az Energiaügyi Minisztérium támogatásával jött létre – közölte a Magyar Állami Operaház az MTI-vel kedden.
Keresett kifejezés: fenntarthatóság
Évi 30 ezer tonna kapacitású szilárdhulladék-kezelő üzem épül meg 7,8 millió eurós (2,9 milliárd forint) költségvetésből, európai uniós forrás és magyar támogatás segítségével a kárpátaljai Makkosjánosiban, a program nyitórendezvényét kedden tartották Nyíregyházán.
A fenntarthatóság a Formula-1 számára is egyre fontosabb.
A Formula-1 2019-ben adta ki első fenntarthatósági stratégiáját.
A legendás pilóta egy angliai motorsportos fesztiválon vesz majd részt.
Hatalmas az érdeklődés Romániában a környezetvédelmi minisztérium régiónként meghirdetett újabb napelemprogramja iránt, amelyet pénteken indítottak el, az idei Zöld Ház program regionális támogatási kerete Bukarestben és (a fővárost övező) Ilfov megyében tíz percnél rövidebb idő alatt elfogyott – közölte közösségi oldalán Tánczos Barna tárcavezető.
A 2100 méteres magasságban elterülő napelemes rendszer egy hegyi vasutat és síterepet fog árammal ellátni.
Erdőtűzoltó járműveket vásárol a katasztrófavédelem – közölte az MTI-vel kedden a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Az MBH Bank 2,5 hektáron tízezer őshonos fát ültetett a Dél-Dunántúlon – közölte az MBH Bank hétfőn az MTI-vel.
Új napelemes rendszerrel bővül a BKV két telephelye, a Hungária kocsiszín és a Cinkotai buszgarázs – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.