Keresett kifejezés: klímavédelem

Egyre több hazai cég látja a környezeti fenntarthatóság fontosságát, terveznek is beruházásokat, de egyelőre visszafogták megvalósításukat, mert sem saját forrásuk, sem külső finanszírozás, sem pályázati támogatás nincs hozzá. A K&H fenntarthatósági indexének minimális emelkedése mögött az a kép bontakozik ki, hogy a hazai közepes és nagyvállalatok zöld átállása nagyon lassan halad.

A hulladékgazdálkodással összefüggő legfontosabb változásokról beszélgetett Világi Oszkárral, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettesével, Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

A környezet romlásának folyamata már nem visszafordítható, ezért a következő évtizedek kulcsa az alkalmazkodás lesz – mondta Áder János volt köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak A “dobd el” kultúrától a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadásán.

Csizmadia Norbert, a kecskeméti Neumann János Egyetem kuratóriumi elnöke az Egyesült Arab Emírségekben, a COP28 globális klímacsúcson mutatta be angol nyelven megjelent Geovízió: Fenntarthatóság és Eurázsia című duplakötetes könyvét – közölte a Neumann János Egyetemért Alapítvány szombaton az MTI-vel.

Több ezer klímaaktivista vonult fel Brüsszel belvárosában az éghajlatváltozás veszélyeire figyelmeztetve, és azért, hogy határozottabb fellépést követeljenek az éghajlatváltozás elleni küzdelemben – jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap internetes oldalán vasárnap.